aktuális matrica

 

 

 

Head
  Dróthuszár matrica
 

Ilyen korai időpontban a Dróthuszárok még nem tartottak szezonnyitó túrát. A véletlen úgy hozta, hogy a szezonnyitó egyben országos Dróthuszár találkozóvá bővült. Szinte minden törzstag megjelent, de találkoztunk számos új arccal is. Részvételét jelezte a pécsi szekció 2 fővel, megjelentek a gárdonyi barátaink, jöttek Szarvasról, Dunakesziről, Solymárról, Egerből és Miskolcról, no meg Budapest számos kerületéből. A hosszúra nyúlt téli kényszerszünet miatt már mindenki szívesen pattant volna fel a kerékpárja nyergébe. A tél azonban még az utolsó pillanatban is megtréfálta a tavaszvárókat. Olyannyira, hogy a hét elején körlevél járt körbe, hogy a téli gumikkal készítsük fel a bringákat. Néhányan már a hóláncot is fényesíteni kezdték hátha az is jó szolgálatot fog tenni szombaton.
Komolyra fordítva a szót: soha ennyien nem jelezték előzetesen a részvételi szándékot. Jelentkezéskor elértük a 30 fős létszámot, induláskor azonban "csak" 25-en vágtak neki a túrának.
Ebben az évben szakítottunk a hagyománnyal és a Szentendrei sziget helyett a Szentendre - Pap rét - Visegrád - Leányfalu - Szentendre útvonalat terveztük bejárni. A gyülekező és az indulás a Szentendrei HÉV végállomáson volt. Ide a társaság legalább közel harmada kerékpáron érkezett, így nekik már 13-25 kilométer volt a lábukban a túra indulásakor. A többiek autóval illetve HÉV-vel érkeztek a megbeszélt időpontra.
Rövid eligazítás és köszöntő után kiosztásra kerültek a 10. túra után járó Dróthuszár jelvények, majd hosszú kígyózó sorban elindultunk Szentendre belvárosán keresztül a Skanzen felé: a Kossuth Lajos utca - Kölcsey Ferenc utca - Péter Pál utca - Városháza tér - Rákóczi Ferenc utca - Arany János utca - Pátriárka utca - Szentlászlói út - Sas utca - Sztaravoda utca útvonalon.
A téli ruházat hamarosan soknak bizonyult, hátrakerültek a csomagokba az emelkedőnek és a napsütésnek köszönhetően. A Skanzent elhagyva az út jobb szélén egy tábla jelzi a kerékpárutat nem ismerő vándornak, hogy Pap rét 7,2 km jobbra. Mindjárt egy jó kis emelkedővel bemelegítésnek, hogy rövidesen utána a gurulást egy sorompó akassza meg. Ezen átkelni egy cirkuszi erőművésznek is becsületére válna mire a sok kerékpárt átemelgeti a sorompó felett.
Miután túljutottunk a súlyemelő sport szakítás és lökés szakágain megkezdtük a kapaszkodást Pap rétre. A természet még téli álmát aludta nem látszottak a kikelet jelei, mi pedig egyre másra hagytuk magunk mögött a kanyarokat. Jócskán széthúzódott a mezőny meg - meg álltunk frissíteni, szusszanni egyet. Néhányan eléheztek az erőfeszítéstől és sürgős kalória utánpótlásra volt szükségük. Összességében valódi idény eleji formát mutattak a látottak.
Pap réten aztán pihenőt tartottunk, elkészítettük a 2009. év első csoportképét. A bonusz szakasz következett ezután, ami 9 kilométer gurulást jelentett a Telegárt rétig. A menetszél ellen beöltözött kerékpárosok (amire valóban szükség is volt) lefelé száguldását egy az úton terpeszkedő munkagép állította meg. Kikerülni is alig lehetett, de végül ismegérkeztünk a Telegárt rétre.
Itt tartottuk az ebédszünetet, hiszen éppen délidőben érkeztünk erre a nagyszerű piknikező helyre. A hideg ellenére sokan már bográcsban főztek vagy éppen szalonnát sütöttek itt.
Az ebédet követően nekirugaszkodtunk a következő próbatételnek a visegrádi Fellegvárhoz vezető szerpentinen. Útközben néha tényleg azt gondoltam, hogy már a fellegekben járunk, mert annyira elfogyott az oxigén. Ahogy elnéztem mások sem a földön jártak, mert úgy nyúlt a sor, mint a rágógumi. Persze akadtak, akik egyenesen a várig tekertek, és ha már ott jártunk, akkor a programba iktattuk a vár megtekintését is.
Várlátogatást követően a kemény szakaszokat hátunk mögött hagyva leereszkedtünk Duna mellé. Útközben megálltunk a Sibrik dombon egy csoportképet készíteni háttérben a Börzsöny vonulatival. Dunabogdányig a főúton kerekeztünk, majd a falu közepétől a nemrég épült nagyszerű kerékpárúton jutottunk el Tahi határáig. Már láttuk, hogy merre fog folytatódni a kerékpárút, de vissza kellett térni ismét a közútra. Leányfalu határában ismét a kerékpárúton surrogtak a kerekek egészen a szentendrei Casinóig. Itt véget ért a 2009-es esztendő első kerékpártúrája. A résztvevők szétszéledtek a leparkolt autókhoz, a HÉV megállóhoz illetve a legkitartóbbak elindultak vissza Budapest felé, hogy még egyszer megtegyék a reggeli távot. A legmesszebb lakó 96 kilométer megtételével zárta a napot.
Fárasztó és rendhagyó szezonnyitó volt mind a helyszint mind a nehézségét tekintve, mind pedig a létszámot figyelembe véve.

 

e-mail