Donauradweg 2008 - Duna-menti kerékpártúra

Fotó album

Itiner

Címek, elérhetőségek

 

Dióhéjban (stílusosabban: schlagwortokban...) a Donauradweg, azaz a Duna-menti kerékpárút Passau és Pozsony közti szakaszának jellemzői: 365 kilométer, kiépített kerékpárút a Duna mindkét partján, hidak és biciklis kompok minden fontosabb látnivalónál, összesen alig 100 méter szintkülönbség. Ezt az utat jártuk be hatan, június utolsó hétvégéjén Passauból indulva, bő egy hét alatt.

Wien ist anders - avagy a Nulladik Nap

Bécs más. Ezt jelenti az osztrák főváros fent idézett szlogenje. Ez a megállapítás különösen igaz volt a foci EB idejére. A Volksgarten és környéke egyetlen hatalmas, kordonnal körbevett szurkolói központtá alakult át, pazar hangulattal, de jelentősen lerontva Bécs antik (mert az jó!) városképét. Mindezt azért tudtuk megtapasztalni, mert hiába értünk fél 11-re a Westbahnhofra, a 11.40-es vonatra már nem kaptunk helyjegyet (Pesten nem lehetett beszerezni, interneten pedig naivan nem próbálkoztunk), csak a 15.30-asra, így csomagokkal felszerelkezve bekerekeztünk egy körre a belvárosba.

A négy órás késés további problémákkal is járt. Passauba nincs sem Pestről, sem Bécsből közvetlen járat, amin biciklit lehet szállítani, így az állandó fel- és lecuccolás az átszállásoknál jelentősen megnehezíti és megkeseríti az utazók dolgát. Welsben még egyszer át kellett pakolnunk, és erre 10 percünk maradt összesen. Gábor leszórta a peronra kettőnk cuccát (kb. 17 különálló kis motyó, bringás táskák, sátrak, stb...), én meg 6 vagonnal hátrébb a bringákat vettem le. Eközben a szomszéd peronra befutott a passaui járat. 3 fordulóban átsprinteltünk a lépcsőkön a cuccokkal, és amíg Gábor felpakolta őket, én 1-1 bringával a két kezemben átlifteztem a másik peronra. Ezzel kb. 5 perces késést hoztunk össze a vonatnak, mert Gábor nem engedte, hogy nélkülem (és a bringák nélkül) kifusson. Nagy rohanás volt, minimális véráldozattal a részemről, de végül sikerült elrobognunk Passauig. Itt már Kati várt ránk a családjával, a cuccaink nagy részét el is vitték kocsival a kempingig.

 

Ilzwanderweg - az Első Nap

Hirtelen ötlettől vezérelve mostantól megpróbálom német nyelvű címekkel fárasztani a kedves olvasót. Első napunk délelőttjére gyalogos városnézés volt betervezve Passauban, az Inn, az Ilz és a Duna torkolatánál elhelyezkedő kisvárosról. Legmagasabb pontja a Veste Oberhaus, a meredek hegyoldalon nem is biztos, hogy fel tudtunk volna tekerni a várba. De gyalog voltunk, szerencsére. Fentről kényelmesen gyönyörködhettünk a panorámában, és az egymásba ömlő folyók különböző színének összekeveredésében - amíg be nem futott hirtelen két busznyi nyugdíjas. Na, ekkor az erdőn keresztül távoztunk, és lesétáltunk a belvárosba. Látnivaló akadt bőven, például a Városháza falára festett "rekordok könyve" a legmagasabb vízállásokkal, a dóm orgonája, mely a legnagyobb a világon (a sípok számát tekintve), vagy "Istvánné" Gizella királyné sírja.

A kimerítő séta után rövid pihenőre visszatértünk a kempingbe, majd az egyelőre háromfős csapatunk útra kelt az Ilz mentén, hogy gyalogos ösvényeken kerekezve (és néhol bizony tolva bringáinkat) felfedezzük e kis folyó vadregényes partjait. Kalandos utakban nem is volt hiány, nem csoda, hogy ide elvileg nem is lehet bejönni kerékpárral. (Valószínűleg csak azért tiltják, mert az utak egy része tényleg járhatatlan, és ha valaki mégis ide téved, és balesetet szenved, ne pereskedhessen amerikai módra, hogy hát "nem volt kiírva...".) Mi nagyon óvatosak voltunk, 10 km/h alatti átlagot sikerült produkálnunk 12 kilométeren. De csodálatos helyeken (barlang, hidak, erőmű...) jártunk, kár lett volna "megijedni" az első tiltó táblától. Arról nem is beszélve, hogy több valódi hegyi kerékpárossal is találkoztunk, akik itt edzettek, nem kicsit veszélyes lejtmeneteket bemutatva...

Estére az új Dróthuszárnő, Zsuzsa is befutott Tiborékkal, így 6 fősre bővült csapatunk. A vacsora elfogyasztása után még visszatekertem a belvárosba néhány éjszakai fotó kedvéért, így a bemelegítésnek szánt első nap után 20 kilométerrel a lábamban tértem nyugovóra.

Auf den zweiten Blick - a Második Nap

Első igazi túranapunk rögtön számos látnivalót tartogatott. A jochensteini erőműnél volt az első frissítőállomás, az első elfogyasztott sör emlékére sikerült is egy poharat szereznem. Teljesen legálisan, a csapostól kaptam ajándékba, miután megkérdeztem, mennyiért lehetne megvenni...

Továbbhaladva a túlparti Engelhartszellben gyönyörködtünk, majd átléptük a Bajor Szabad Állam és Ausztria határát, és rövidebb pihenőkkel Schlögenig kerekeztünk. Egészen eddig a Duna bal partján haladtunk, a jobb oldal hegyekkel tarkított. Schlögennél azonban átkeltünk a komppal, a hegyoldalba felmászva ugyanis pazar panoráma tárul a túrázók elé. Meglehetősen fárasztó a gyalogút, különösen kánikulában, de megéri. Egy dologra kell figyelni: az 54-es és az 55-ös jelű ösvény vezet a kilátóhoz! Mi első blikkre persze az 56-ost szúrtuk ki, jó pár méter szintkülönbség és sziklamászás után jöttünk csak rá, hogy elk...everedtünk. Így gyakorlatilag duplán másztunk, második blikkre lett csak meg a panoráma (copyright: Gábor).

Három óra elmúlt, amikor nekivágtunk a hátralevő 20 kilométernek. Az első pihenőnél még feltankoltunk, egy igazi paraszttanyán berendezett büfében, kecskék, tyúkok és egyéb háziállatok társaságában. Kapsreiter bio-sörrel. Szállásunk Untermühl várával szemben, a folyóparti Kaiserhof kempingben volt. Ez volt az egyetlen hely, ahol külön zsetont kellett venni a zuhanyzóhoz, ráadásul az étteremben tévé sem volt, így lemaradtunk az EB-döntőről. Pedig 3 héttel korábban, a legelején megmondtam, hogy német-spanyol döntő lesz, és az utóbbiak nyernek egy góllal. A félidei eredmény (0-1) tudatában, és újabb 61 kilométerrel a lábamban tértem nyugovóra...

 

Umleitung - a Harmadik Nap

A Duna jobb partján, esőben folytattuk utunkat. Éjjel esett rendesen, reggel szép csendesen, de annyi időre csak elállt, hogy sátrat tudjunk bontani. Induláskor újra rákezdett, így mindenki kipróbálhatta, valóban vízhatlan-e esőruhája, valamint csomagjai. Szerencsére hamar elállt, így miután Aschachnál visszatértünk a bal partra, már napsütésben kerekezhettünk tovább. Ottensheim evezőspályájánál tartottunk ebédszünetet, miközben Tiborék a falu közepén, a Duna sodrása által hajtott kompnál szendvicseztek.

Még 10 kilométer várt ránk Linzig, a főtérre terveztük a találkozót. A hídra nem tudtunk simán felhajtani, egy építkezés miatt. A terelések között Gábor összeszedett valami szilánkot, így első kereke defektjének kijavítására kényszerült. A rövid kis intermezzo után fagyival próbáltunk enyhíteni a kánikulán. Az intermezzo, meg mint később kiderült, annyira nem is volt rövid, mert a szilánk benne maradt a külsőben, így Gábor hamarosan újabb javításra kényszerült.

Linz belvárosát elhagyva visszatértünk a folyó bal partjára, majd attól kicsit eltávolodva, St. Georgen érintésével Mauthausen felé vettük az irányt. A koncentrációs tábort egy hegy tetejére építették, az ide felvezető út kb. 1 kilométeres, de rendkívül meredek (14%). Ekkora csomagokkal igencsak nehéz volt felkerékpározni a bejárathoz, de két közbeiktatott pihenővel csak sikerült. (Nem, nem fényképezni álltam meg!) Magáról a táborról asszem nem kell sokat mesélnem, amit mindenképpen tudni kell Mauthausenről, hogy ez volt a náci Birodalom első, Németországon kívüli tábora. Mauthausen annyira kicsinek bizonyult, hogy több környező faluban is létesítettek melléktáborokat. Néhány év alatt 200 ezer fogvatartott gyűlt itt össze, kevesebb, mint fele élte túl a megpróbáltatásokat.

Mauthausen Duna-parti épületei pompásak, próbálják feledtetni a hegyek közt megbúvó borzalmakat. A hegymászás és a táborban tett látogatás sok időbe telt, így majdnem 7 órára értünk Au-ba, aznapi - amúgy igen kellemes, árnyas, vízparti - szálláshelyünkre.

YBBS - a Negyedik Nap

A térképen meglátva a fenti mozaikszót, eltöprengtem, ez ugyan minek a rövidítése lehet? Au-ból indulva a mitterkircheni erőműig száguldottunk. Lehagytunk két gyerekcsoportot, melyeknek jól nevelt tagjai, egyenként köszöntek, így a végén már egyszerűbbnek láttuk feltartott kézzel, integetve előzni. Zsuzsa kicsit lemaradt, mert pont előtte gyakorlatozó katonák zárták le a bringa utat pár percre.

Grein városában aztán újra összeállt a csapat, a hangulatos főtéren elfogyasztottuk szokásos ebédünket: süti és cappucino. 2 kilométert visszafelé tekerve átkeltünk a hídon, és az árnyékos jobb parton haladtunk tovább Ybbs városa felé. Előtte pár kilométerrel megálltunk egy-két sörre (a kettőt bizony már meg lehetett érezni ilyen melegben...), majd az Ybbs és Persenbeug közötti hídon visszatértünk a bal oldalra. 11 kilométerünk maradt a marbachi - amúgy főút menti, kicsit zajos, ámde jól felszerelt - kempingig. A látnivalókban szűkölködő napon nagyon hamar megérkeztünk szálláshelyünkre, volt idő kimosni felgyülemlett szennyeseinket, amelyek a napos és enyhén szeles időben hamar meg is száradtak. Lassan elkezdhettünk számolni, kell-e még mosni, hogy maradjon tiszta ruhánk a túra végéig...

 

Marillenknödeltag - az Ötödik Nap

Utunk egyik legrövidebb, de talán legszebb, látnivalókban bővelkedő napja. Itt van például rögtön a legelején, 17 kilométer után a melki apátság. Hatalmas épület, melyben kolostor és iskola is működik. Múzeuma több mint 20 év felújítás után, a modern technika maximális felhasználásával, különleges fény- és hangeffektek kíséretében mutatja be az apátság féltve őrzött kincseit és történelmi emlékeit. Valószínűleg sokan megcsodáltátok már az épületegyüttest a Bécs-Salzburg autópályán elsuhanva, egyszer tényleg megéri betervezni egy melki pihenőt. Melk után a bal parton egymást érik a kisebb települések, melyek hangulatos, szűk utcáin vezet végig a kerékpárút. Így jutunk el a Wachauba, az osztrák Dunakanyarba, amely festői szépségével, gyümölcsligeteivel és szőlőültetvényeivel vonzza magához a látogatókat. Ausztria leghíresebb borvidéke, de lépten-nyomon gyümölcs-, lekvár- és snapsz-árusokba botlik az ember. A szezon tipikus étele a barackos gombóc, Willendorfban lehetőségünk is nyílt megkóstolni. Ebben a községben ásták elő azt a híres, de annál kisebb Vénusz-szobrot, amelyet jelenleg Bécsben őriznek, másolata azonban megtalálható a feltárás helyén. Innen jól belátni a Duna kanyarulatát is, érdemes felmászni az emlékhelyhez. A következő látnivaló Dürnstein városkája volt, hangulatos főutcájával és a házak fölé magasodó sziklán álló várával. Itt még egy utolsó pihenőt tartottunk, majd folytattuk utunkat Krems felé. Krems valójában három település: Stein, Und és Krems (bizony, Und!). A kemping Stein Krems felőli végén található, így letáborozás után, amikor a szokásos esti sörözésre indultunk, könnyedén betekerhettünk mindkét városrész zegzugos utcácskáiba. A kemping meglehetősen zsúfolt volt, tele motorossal, a 8 után érkezőknek bizony már alig jutott sátorhely... A délutáni-esti városnézéssel együtt az 57 kilométeres táv 70-re duzzadt.

Radspeiche - a Hatodik, Leghosszabb Nap

A címben szereplő szó jelentése - elárulom - KÜLLŐ. Csütörtöki, leghosszabb napunk, legnagyobb bánatunkra Gábor egyik küllője körül forgott. Alig egy óra száguldás után kapott (ezúttal hátsó) defektet a túravezetőnk, amelyet egy küllőtörés is kísért, de lehet, hogy fordított sorrendben. A defektet kijavítottuk, Gábor legnehezebb csomagját átpókoztuk hozzám, és óvatos tempóban karikáztunk el Tullnig. Délben érkeztünk, háromra vállalták a küllő pótlását. Közben megebédeltünk, így kb. 2 órát elveszítve folytattuk utunkat Bécs felé. Szemben velünk hatalmas viharfelhők gyülekeztek, de kitértek előlünk, nem hátráltatták tovább utunkat. Klosterneuburg apátsága tövében tekerütnk tova, ide másnap, a bécsi pihenőnapon terveztünk visszajönni. Itt is megpihenhetünk volna, csendesebb és szebb lett volna, mint a még 20 kilométerre levő bécsi Neue Donau Kemping, de mivel szombaton így is több, mint 80 kilométert kellett tekernünk hazáig, feláldoztuk a csendet az idő és a távolság oltárán. 92 kilométer után, hat előtt nem sokkal érkeztünk a szálláshelyre, volt még időnk legurulni, fürdeni egyet az Alte Donau kristálytiszta, és a vártnál jóval melegebb vizében. Ez a kis kitérő, valamint a hatalmas alapterületű kemping sátorhelyei és közösségi helységei közt megtett utak 500 méterrel 100 kilométer fölé tornászták a csütörtöki távot...

Schweizer Haus - a Hetedik Nap

Hazatérés előtt egy bécsi városnézéssel ajándékoztuk meg magunkat. Erősen szeles reggelre ébredtünk (éjjel vihar is volt), úgyhogy végül nem kerekeztünk vissza Klosterneuburgig, Bécs napos, de szélvédett utcáin viszont egy kellemes 40-50 kilométert tekertünk le, minden fontosabb látnivaló mellett elhaladva. A kevésbé ismertek közül megemlíteném a város peremén magasodó Gasometer házakat, amelyek régi, hatalmas gáztároló tartályok. Összesen négy darab áll egymás mellett, belsejükben az első 3 szinten összefüggő bevásárlóközpontot, felette lakásokat alakítottak ki. Említésre méltó a Flakturm az a négy légvédelmi torony, amit a második világháború idején emeltek. Olyan vastag betonból, hogy nem tudnak vele a mai napig semmit kezdeni: felrobbantásához annyi robbanóanyag kellene, hogy az a környékben is komoly kárt tenne. E fura emlékműveket így pl. fákkal próbálják eltakarni. A négyből kettő monstrum az Auparkban található. (Megjegyzem, Au nevű településsel 100 kilométerenként lehet találkozni Ausztriában. Az Au egy régies német szó, jelentése: folyó, patak, de jelent rétet, fűborította patakvölgyet, ligetet is.)

Utolsó esténket a Praterben, a Schweizer Haus nevű étteremben töltöttük, két kiló sült-grillezett csülök és jópárféle sör társaságában. Nem volt egyszerű asztalt szereznünk, aki nem foglal előre, az tízperceket kóvályoghat a vacsorázók között, mire egy éppen távozni szándékozó vendég megszánja, és átadja neki a helyét. A csülök mennyiségét tekintve kicsit túllőttünk a célon, de a felszolgáló valahogy nem lepődött meg, hogy becsomagoltatnánk a maradékot - közel a felét. Másnapra még jól jött. A Praterben eltöltött este felejthetetlenre sikeredett, és ebben a hullámvasútnak sem kevés szerepe van...

Auf Wiedersehen - a Nyolcadik, Utolsó Nap

Gábor reggel rossz hírrel fogadott minket: hiába cserélgette, foltozgatta külsőit, a két nappal ezelőtti defekt annyira megviselte a gumiköpenyt, hogy nem kockáztatott az utolsó, murvás szakaszokat is tartalmazó etapon. Vonatra szállt Zsuzsa társaságában, Sopronból pedig hazaautóztak. Mi Katival, majd kevéssel mögöttünk Márti és Tibor is nekivágott az utolsó 80-90 kilométernek, hogy egy hét tömény élmény után újra hazai földre léphessünk.

Katival nagyon nagy iramot diktáltunk, ehhez azért a hátszél is kellett. Hainburgig (itt tértünk vissza végleg a Duna jobb partjára) a gátakon vezető 46 kilométert megállás nélkül, 21,4 km/h-s átlaggal tekertük le, megérdemeltünk hát egy pihenőt. Az utolsó esélyt kihasználva Sachertortával és Apfelstrudellel frissítettünk, Almdudlert kortyolgattunk, majd újra nyeregbe pattantunk. Hamar átértünk Szlovákiába, Pozsony előtt már kicsit leromlott az utak minősége. Utána jött azonban a kellemes meglepetés: Pozsony és Dunacsún között a gáton a szlovákok építettek egy, kimondottan a görkorisoknak szánt utat, a bringásokat pedig a régi országútra terelték. Autók ide nem tehetik be a lábukat, így 1-1 teljes sáv áll rendelkezésre mindkét irányba. A hátszélben 30 km/h körüli átlagot produkáltunk ezen a szakaszon, el is suhantunk egy nudista strand mellett (aznap ez már a második volt, Bécs után a Dunaparton is áthajtottunk egy FKK-n). A határ előtti utolsó 3 kilométeren azért megmutatta a szél, hogy milyen dolgunk lett volna, ha szemben haladunk vele. Kösz, ennyi elég is volt. Fél 2kor Rajkára érkeztünk, ahol mintegy búcsúzóul elbeszélgettünk egy német sporttárssal. 60 év felett járt már, egy hónapja indult a Duna forrásától (itt lakik), Svájcon, Olaszországon és Szlovénián keresztül tekert a Balaton mellett Budapestig, ahonnan végig a Duna mentén tervezett hazatérni. 1200 kilométernél járt, a hátralevő kb. 1100-ra két hetet szánt. Elköszönt, és széllel szemben útnak eredt. Ez már teljesítmény! 30-35 év múlva én is szeretnék itt tartani, ilyen állapotban lenni. Auf Wiedersehen!

 

Írta: Holtai András Szerkesztette: Horváth Gábor